| Jelen |
| Dág címere |

Dágról két pecsét maradt fenn. Egy az 1730-as, a másik pedig az 1850-es évekből, mely a címer alapját adja. Ezen látható a címerben is szereplő búzakéve, az eke, a csoroszlya és a dombok. A falu határában 1966-ban egy traktor ekéje fordította ki a földből a jelenleg Magyarország legrégebbijének tartott harangot. A címer Lehotay Miklós javaslata és terve alapján készült, Németh Iván és Wieszt Krisztián kutató- és gyűjtőmunkája segítségével.
Leírás:
Reneszánsz pajzs kékkel és vörössel bal haránt osztott mezejének alján hármas zöld halom, felette jobbról arany gabonakéve, vörös rózsákkal teletűzdelve. Balról ezüst csoroszlya és ekevas látható. Fent középen arany harang. A pajzs alatt ezüst szegélyű vörös szalagban arany betűkkel "DÁG" felirat. A címerpajzsban szereplő jelképek közül a gabonakéve, ekevas és a csoroszlya a mezőgazdasági termelésre, a gazdálkodásra utal. A gabonakéve, egyben az összefogás szimbóluma is. A harang utal a Dág határában kiszántott, jelenleg Magyarország legrégibb (1200 körüli) harangjára, valamint egyházi hagyományaira. A hármashalom a község övezte dombok: Károly-hegy, Öreg (Templom)-hegy, Ló-hegy. A zöld szín a mezőgazdálkodás, a természet zöld színe, valamint a reménység, a jobb iránti reménykedés színe is. A kék szín az égbolt kékje, valamint a béke színe, a békés munkálkodás kékje. A piros szín az elmúlt századok áldozataira, szenvedésére, áldozatvállalására utal. A három szín: piros, kék, zöld egyben a három itt élő nemzetiségre (német, szlovák, magyar) is utal.
| © 1997_2011. Wieszt Krisztián Webmaster |
Módosítva: 2006. szeptember 2. 13:32:14 |