Elnevezés

A község elnevezése a Földrajzi nevek etimológiai szótára szerint német eredetű magyar személynevekből alakult ki. Már az újkőkor óta lakott hely, másutt római- és vaskori leletek kerültek elő.

Okleveles előfordulása: 1222 Dagu; 1238 Dag; 1283 Daag; 1332 Dag.
1262-ben, IV. Béla neje, Mária királyné Herman comes esztergomi polgárnak adományozta a falut. Mária királynőnek a Csolnok melletti Dág nevű királyi (királynői) földet adományozó oklevelét Herman fia, Péter kérésére 1270-ben és 1272-ben V. István megerősíti, 1275-ben pedig IV. László átírja.

A középkori Dág falu, amely akkor még mai helyétől DNY-ra helyezkedett el, Szent Mihályról nevezett templomát említi az 1262-ben kelt oklevél is. A XIII. század második felében Pilis megyéhez tartozott.

Oklevél 1275-ből

Az 1275. évi Dággal foglalkozó oklevél leírja Dág határait. Ekkor Sáp, Csolnok, Csév, Úny, Kirva, Epöl és Kövi határolják. Ezen határjárás említi az Esztergomból Dágra, a Dágról Fehérvárra, Budára és Kirvára vezető főbb utakat. Azt is megtudjuk belőle, hogy más esztergomi polgárnak, illetve dági nemesnek is voltak ezidőben itt birtokai.

Károly Róbert 1323-ban Pest vármegye főispánjának, Vitéz Sáfár János ősének, Istvánnak adományozta. E családtól Zsigmond király a XIV. század végén elvette a falut és Vörös Lászlónak adományozta.

Az 1332^_37. évi pápai tizedjegyzék már jelentős egyházas helyként említi, plébánosát Miklósnak hívják, plébániája a veszprémi egyházmegye része. A tizedjegyzék szerint plébánosa 2 garast fizet.

1335-ben Dági Jakab és András esztergom-szentpáli háztulajdonosokról történik említés. 1364-ben Péter és Herman Dág birtokosa. 1415-ben Garai János közbenjárására visszanyerte a Vitéz család. 1472-ben Vitéz János érsek az esztergomi főkáptalannak adományozta a falut. 1481-ben is említik Dág nevét. Bár a későbbiekben nem hallani a településről, valószínű, hogy csak a török pusztítja el, az 1560-as évekig lakott hely. Az 1570. évi török adóösszeírás szerint "Tág" lakatlan puszta Sáp közelében.

A török utáni idők

A falu csak a XVIII. század elején települt újra jelenlegi helyén főként a felvidékről érkező szlovák telepesekkel (később a környék németlakta községeiből beköltöző német lakossággal). Az 1715^_20. évi adóösszeírásban Kiscsévhez tartozó puszta, 7 jobbágy és 4 zsellér család lakja (5 család magyar, 6 szlovák). Az 1731-es összeírás szerint Dágon egy fazekas és egy takács dolgozik. Az 1732-es egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az esztergomi káptalan birtoka. Ekkor 6 egésztelkes jobbágy és 7 zsellér él itt.

Az 1755-ös egyházlátogatási jegyzőkönyv arról számol be, hogy Dágnak 2 fakeresztje van: az egyik a faluban a harangláb mellett, a másik a temetőben. A katolikusok lélekszáma 252.

Az 1784^_87-es népszámlálás adatai szerint 67 házban 87 család élt itt, népessége 417 fő volt. Az anyakönyveket 1789-től vezetik. 1805-ben Dág elvált Kiscsévtől, újra önálló plébániájú községgé vált. (Majd a későbbiekben községi mivoltát teljesen elvesztő Kiscsévet is mint pusztát hozzá csatolták.) 1812-ben létesül iskolája feltehetően a mai óvoda helyén. 1826-ban a kegyúr klasszicista templomot építtetett.

1860-tól az akkori szlovák lakossághoz folyamatosan német anyanyelvű népesség áramlott a faluba, így Dág a XVIII. század második felétől három nyelvűvé (német, magyar, szlovák) válik, a németek és a szlovákok túlsúlyával. 1878-ban a németajkú Illy Tamás építtetett kápolnát a falu határában.

A XX. század

A XIX. és XX. század fordulóján többen szerencsét próbálnak Amerikában. Az I. világháborúban 54-en vesznek részt, 14-en hősi halált haltak.

A két háború között a lakosság fő foglalkozása a bányászat. A gazdasági válság évei alatt többen Franciaországba költöznek családjukkal, s ottani bányákban dolgoznak.

A II. világháború alatt három hónapig hadműveleti terület. 1945. március 25-én fejeződnek be a harcok. A II. világháború 12 áldozatot követelt a falutól. Emléküket a templom falában elhelyezett márványtábla őrzi. Dágot mind a szlovák-magyar lakosságcsere, mind a német kitelepítés részben érintette. A háború után a lakosság megélhetését a mezőgazdaság, valamint a csolnoki bánya biztosította.

A lakosságszám 1970-ig folyamatosan növekszik, azóta csökken. Ez a folyamat napjainkban is tart, évről évre csökken a lakosság lélekszáma.

Irodalom:

• Horváth I.^__H. Kelemen M.^__Torma I.: Magyarország régészeti topográfiája 5., Akadémiai Kiadó Budapest, 1979.
• Dr. Borovszky Samu: Esztergom Vármegye Bp. 1989. Reprint
• Osváth Andor: Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék múltja és jelene Bp. 1938.
• Esztergomi Sematizmus 1982.
• Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza, Tatabánya 1993.